Jan Csernoch utazási naplója

Teljesen korrekt volt az autóbusz, ami a Népliget Üllői úti sarkán várt rám. Gondoltam spórolok 50.000 forintot és nem repülővel, hanem busszal megyek a frankfurti reptérig. Modern IRIZAR jármű, csinos cseh utaskísérővel. Még felszolgálás is volt, ajándék csoki itallal, teával vagy kávéval nem is egy körben. A légkondi kellemes hőmérséklete nagy kontrasztban volt a dél-amerikai fagyasztókamrák nosztalgikus emlékével. Nem is értem, hogy miért rökönyödnek meg egyesek, mikor megemlítem, hogy nem repülővel, hanem egy 14 órás, 1 átszállásos buszjárattal jutok el a repülőtérre. Szeretek buszozni, Peruban olyan 27 órákat nyomtunk Elizabeth-tel, hogy ez meg sem kottyanhat, ráadásul mikor dolgozom simán ekkora távokat kell utazni, hát akkor miért ne kereshetnék egy kis pénzt buszozással.

Follow up:

Út közben filmeket is adtak fejhallgatóval, eredeti nyelven és cseh feliratokkal. Az első mindjárt a Pride and Prejudice, amit irodalmi brit nyelven suttogtak végig, ezért csak kb. a felét értetettem, de a lényeg, hogy Elizabeth mikor megy már végre férjhez. A másik két barátnőről szólt, akik azon vesznek össze, hogy az esküvőjük ugyanabban a new york-i szállóban lesz megtartva és ugyanakkor. Horrorfilmek, szerencsére ez utóbbi felét sikerült átaludnom.

Nem először voltam Pozsonyban, de most is csodálkoznom kellett azon, hogy ez egy főváros. A buszpályaudvar a rendszerváltás előtti hangulatot idézte lepukkant CSAD buszokkal, amiket félig modernizált SlovakLines flotta egészített ki. A szocreal betonkócerájt csak a kávézó dobta fel, amit egy félbevágott magyar Ikarusz buszból alakítottak ki SlovakLines felirattal az oldalán. Vajon mit akartak ezzel kifejezni? Nem mertem megszólalni a félórás pihenő ideje alatt. Még a mosdó holléte felől sem kérdeztem meg senkit, pedig ezt szlovákul is el tudom mondani valahogy...

Prágába érve fellélegeztem. Azért ez mégis csak egy rendbentartott világváros. Bedagadt, csipás  szemmel szálltam le a buszról éjfél körül, majd 35 kilónyi poggyászom negyedórás taszigálása után meg is találtam a frankfurti járatot. Azért ritkán indulok Latin-Amerikába öltönnyel, menyasszonyi ruhával és magassarkú cipővel a bőröndömben. Csak nyilvános poggyászellenőrzést ne tartsanak!

Reggel 6 körül vágnak ki a két reptéri terminál között valahol a parkolóban. Ekkor a nyakamat már csak jobbra tudom fordítani és feldagadt lában alig fér el a helyspórolás miatt hordott nem annyira kényelmes lakcipőben. Hátha be lehet már most is csekkolni, pedig a járat csak éjfél előtt 10 perccel indul...

A Condor légitársaság homoszexuális alkalmazottja kedvesen üdvözöl.
- Uram, az Ön repülőjegye több mint 30 napos tartózkodást feltételez a Domimikai Köztársaságban, ezért ezt le kell ellenőriznem.
- Rendben (kényszerjegyvásárlást és nagy veszekedéseket vizionálok, amihez egyáltalán nincs kedvem ebben az órában).
- A főnökség szerint Magyarországnak van megállapodása a Dominikai Köztársasággal, ezért elegendő a megérkezéskor megvenni egy kiegészítő vízumot.
- Köszönöm szépen (majd rohanni fogok azért a vízumért. Fogadni mernék rá, hogy a kutyát nem fogja érdekelni az én tartózkodási szándékom megérkezéskor, mert valahányszor eddig beléptem soha nem kérték el a repülőjegyemet.)

A 18 órás tranzit szempillantás alatt múlik el egy jó könyvvel. A limitált számú publikus nyugágy miatt azonban kétszer is meg kell gondolni, mikor megyünk WC-re. Ha elfoglalják, marad az újságárus nemzetközi sajtójának böngészése. Miután kiolvastam már a Newsweeket, az átlagosan undok német nő közli velem, hogy nem olvasóteremben vagyok, csak a félreértés elkerülése végett. Szerencsére van még 3 ilyen bolt, ahol nem szólnak, mint ahogy nem is kéne, hogy szóljanak.

A Condor fedélzete kiábrándító tömegnyomor a cseh busztársaság luxusa után. Feltételezhetően Németországba férjezett többnyire meglehetősen közönséges dominikai asszonyok rikácsolnak a turisták között, akik férjük nélkül általában kisgyermekükkel igyekeznek hazafelé. A gyerekek számából következtetve nem túl nyugodt éjszakára számítok a gépen. A Condornál kevesebb lepattantabb légitársaság mozog ebben a relációban. A fejhallgató 3 euróba kerül. Ennél már csak a MartinAir szutyokabb, ahol még a filmnézésért is elkérnek 10 eurót. Itt legalább a saját kütyümet csatlakoztathatom. Nem teszem.

Hajnali 5-kor csap arcon a dominikai valóság. Korom sötét van és már meleg, a páratartalom az égben. A vízumommal kapcsolatban senki egy szót sem szólt én meg nem kérdeztem túl sokat, majd később megoldom valahogy. Úgyis akartam Haitiba menni. Az első busznak nevezhető jármű 7-kor érkezik, úgyhogy addig üldögélek egy padon és hallgatom a taxisok ajánlatait. 30 dollár csak nekem és csak most. Anyádba mikor mész el tekintetemre lemegy 25 USD-re. Mire közlöm vele, hogy 100 pesóért készülök bemenni a városközpontba elkezdi ecsetelni, hogy ez egy mennyire veszélyes ország. Kiröhögöm az embert, mire puffogva távozik. Lesz ő még olcsóbb is, mert pár óra múlva jön csak a következő gép.

Egyszer csak begördül egy 40 fős busz és utasokat rak ki. Odamegyek a sofőrhöz és kérdőn ránézek. Ha már amúgy is megy vissza a városba, nem vinne el? 20 dollárért szívesen - közli. Közben nézelődik körbe-körbe, hogy nehogy meglássák az illegális fuvar közben. Szálljak be gyorsan, majd itt rendezzük - sürget. Mondom neki 200 peso (kb. 5-6 USD), mire int, hogy rendben. Ketten robogunk a város felé egy nagy buszban. Összehaverkodunk és felajánlja, hogy 10 dolcsiért haza is visz a házunk elé. Rendben, a korom sötétben amúgy sem lenne kedvem taxit keresni a városközpontban meg valóban nem lenne egy életbiztosítás, ráadásul ugyanennyibe kerülne. Nagybusszal parkolunk le a Cervantes utcában, egyszerű kis otthonunk előtt.

folyt. köv.